Novemberi eredmények

November 10-én iskolánk adott otthont a Megyei Kötélugró Bajnokságnak. Kiss Virág Boglárka 8.b osztályos tanuló és Szántai Erika ( középiskolás ) párosban  2. helyezést értek el.

November 11-én rendeztük Márton-Napi Mulatságunkat. A délután folyamán hagyományos Márton napi ételeket készítettünk, libás gipszképet festettünk, lámpást ragasztottunk. Az este közeledtével kivilágított lovaskocsival utaztunk. Üde színfoltja volt programunknak a lengyelországi Plesnianie Gyermekegyüttes látogatása, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a különböző foglalkozásokon.

November 12-én rendezte meg a Teátrum Művészeti Alapiskola megyei szintű szavalóversenyét Szolnokon. Kiss Virág Boglárka 8.b osztályos tanuló kiemelkedő teljesítményével 1.helyezést ért el.
Dicséret illeti a többi résztvevőt is, akik oklevélben részesültek:
-Budai Vanda 5.c
-Tóth Dávid 5.b
-Ónodi  Nikolett 8.c

Ugyanezen a szombat délelőttön Kunszentmártonba utaztak tanulóink a Márton – napi történelem versenyre.

Eredmények:

4. helyezett csapat: Szabó Enikő, Bontovics Bianka, Takács Éva (7.a)
5.helyezett csapat: Fekete Adrienn, Varga Mónika, Csinády Emese (7.b)
6. helyezett csapat: Végh Zsófia, Oravecz Kristóf, Burik Roland (7.b)



November 15-én tartottuk az országos angol nyelvi verseny iskolai fordulóját, ahol:

7.évfolyamon első helyezett lett: Szabó Erik 7.d

8.évfolyamon szintén első helyezett lett: Despotov Katalin 8.a
Az ő dolgozataikat továbbítottuk a megyei fordulóra.

November 17-én az országos német verseny feladatait oldhatták meg tanulóink.

továbbjutott a megyei versenyre:
                     7.osztályból: Szabó Enikő
                                          Bontovics Bianka 7.a
                     8.osztályból: Illés Ilona 8.d
                                          Dósa Ádám 8.b

November 22-én egészségügyi sétát szerveztek a temészettudományos munkaközösség tesnevelői.

November 23-án zajlott iskolánkban a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulója, melynek eredményéről később adunk tájékoztatást.

November 24-én alsó tagozatos tanulóink az Ugri meg Bugri című mesejátékot tekinthették meg a Művelődési Központ szervezésében.

November 25-én  23 tanulónk utazott Tiszaföldvárra a Zrínyi Ilona matematika versenyre. Ennek eredményéről később adunk tájékoztatást.

November 25-én az iskolai discoban táncolhattak felső tagozatos tanulóink.