Nem
szakrendszerű oktatás Martfűn is
Ötödik osztályban a 2008-2009-es tanévtől minden oktatási intézménynek be kellett vezetnie az ún. nem szakrendszerű oktatást. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a gyerekeknek több óra áll rendelkezésükre, hogy gyakoroljanak. Bizonyos órákon akár alsós tanítók is oktathatják az ötödikeseket.
A martfűi
általános iskola
is áttért az új oktatási formára az ötödik évfolyamon, felmenő
rendszerben. A
nem szakrendszerű oktatás célja, hogy könnyebb legyen a felső tagozatba
lépés,
és nagyobb hangsúlyt kapjon a képességek fejlesztése. Mindebből -
ahogyan Földi
Edina tagintézmény-vezető a tanévnyitón fogalmazott - remélhetőleg csak
annyit
érzékelnek a tanulók, hogy még ügyesebben írnak, olvasnak, számolnak
A nem
szakrendszerű oktatás
bevezetésének első lépcsőjeként, egy ún. projekthét keretében az
állatok témakört
dolgozták fel különböző módokon az ötödik osztályosok. Egy igazi farmon
is
jártak, ahol riportkészítés közben ismerték meg az állattartás
előnyeit,
hátrányait. A látottak alapján, statisztikai diagramon ábrázolták az
állatállományt. Nyelvtanárok irányításával dominók és memória kártyák
készültek. Ezekkel elevenítették fel németül és angolul az állatok
elnevezését.
Az állatos mesék
mindig
tanulságosak, s általában a farkas jár pórul.
Így történt ez abban a bábjátékban is, melyet előadtak az
ötödikesek. Az
ügyes kezűek bábokat, hátteret, házikókat, és gyurmaállatokat
készítettek.
Természetesen a
képesség és
készségfejlesztés nem ért véget a project héten, amivel a tanévet is
zárni
fogják majd a gyerekek,hiszen a tanítási órák keretén belül is van
nekik nem
szakrendszerű órájuk, ahol sok-sok érdekes feladattal gyakorolják
tovább az
olvasást, fejlesztik a szövegértésüket, a logikus gondolkodásukat és a
szociális kompetenciájukat is.
Magyarból,
matematikából osztályfőnöki
óra keretében, heti 1-1 óra így kerül megszervezésre, míg informatika,
természetismeret és történelem órákon kéthetente tartunk ilyen jellegű
foglalkozásokat.
A projekthéten készült fotók az iskola honlapján láthatóak.