Tiszazugi
30 kilométeres gyalogos teljesítménytúra útvonal leírása.
Túraközpont,
Rajt és Cél: „Damjanich János” Általános Iskola 5435. Martfű, Május 1 út
2.
Szintidő:
8 óra. Indítás: 8.00 órakor (szintidő
terhére 9.30 óráig). A Cél 16 órakor bezár.
Orvosi
ügyelet: Tiszaföldvár, Kossuth Lajos út 165. Telefonszám: 06 (56) 470-424.
Kérünk minden résztvevőt, hogy olvassa el ezt
az útvonal leírást és tartsa be a biztonságos közlekedés szabályait. Ahol van
járda, azon kell haladni, ahol nincs a műút bal szélétől egy méter széles
sávban közlekedhetnek gyalogosok. A megnevezett ellenőrző pontokon igazoltatni
kell áthaladásunkat, pontőr hiányában a kihelyezett eszközzel magunk
jelölünk… A leírásban (zárójelben) jó közelítéssel közöljük az
eddig megtett távolságot, NAGY BETŰVEL az ellenőrző pontok nevét és helyét.
AZ ISKOLA KAPUJÁBÓL néhány lépést balra lépünk és a Posta mellett
jobbra fordulunk a Munkácsy úton. Templomok és városháza között a Szent István
téren (0,65 km)
haladunk át, körforgalom után kerékpárutat követve. Fénysorompónál vasutat
keresztezünk (0,99 km),
a Nógrádi úton balra, majd a Rákóczi úton jobbra haladunk a Kurta kocsmáig (1,75 km). Jobbra a
Bocskai úton végig megyünk, itt keveset balra térve érjük el a városból jobbra
dél felé kivezető földutat (2,2
km). Zsófia
zártkertek előtt földút kereszteződésben (2,90 km) csatorna
parton balra keletnek , majd a következő földút kereszteződésben (3,54 km) jobbra, délnek
fordulunk.
A következő FÖLDÚT
KERESZTEZŐDÉSBEN VAN 1. SZÁMÚ
ELLENŐRZŐ PONTUNK (4,85
km)…
Egyenesen haladunk
tovább egy műútig (5,60
km), ezen balra, keletre Mezőhék felé
fordulunk. Nyomásközpont mellett haladunk el (6,30 km), földutat
keresztezünk (6,90 km),
7-es km-kő és buszmegálló után egy tanya irányában JOBBRA LEÁGAZÓ FÖLDÚTNÁL
VAN 2. SZÁMÚ ELLENŐRZŐ PONTUNK (8,17 km)…
Földúton délnyugatnak
folytatjuk utunkat, kevés idő után az úttal párhuzamosan haladó főcsatorna
gátján mehetünk tovább a kedvezőbb útviszonyok miatt. Utunkat az első hídnál (9,44 km) földút, a
második hídnál (11,30 km) Homok felé tartó gazdasági műút
keresztezi, ezen jobbra, nyugat-északnyugatnak megyünk.
ÉLES BAL KANYARBAN
VAN 3. SZÁMÚ ELLENŐRZŐ PONTUNK (12,83 km)…
A gazdasági műúton haladunk tovább egy
nyomásközpontig (14,68
km), a műutat követve előbb jobbra, majd balra
haladunk (14,99 km)
át a régi Tsz üzemegységen.
Állattenyésztő telepnél (15,99 km) jobbra fordulva érjük el a 442-es
főút melletti HOSE székház épületét (17,32 km). Keresztezzük
a forgalmas műutat egyenesen megyünk a
Döbrei út 226. számig, a VARGA MŰVEK ITALBOLTBAN
VAN 4. SZÁMÚ ELLENŐRZŐ PONTUNK (17,84 km)…
Tovább megyünk a Döbrei út 151. számig és ott jobbra fordulunk
az Aranykert utcába (18,23
km), amelyen végig haladunk a 2-es számú házig (19,10 km), itt az
utolsó utcába balra fordulunk és a
Bajkai Gábor út 151. számú szélső házig
haladunk (19,30 km).
A kerítés mellett jobbra gyalogosok és kerékpárosok által kitaposott földút
indul, aminek folytatása a mezőn észak-északkeletre Tiszaföldvár felé
áthaladó szekérút. Ezen az úton érkezünk a Vásártér úthoz (20,08 km), amin végig
haladva a Mártírok út 113. számú háznak ütközünk (21,52 km). Balra
fordulunk, elhaladunk a Téglagyár főbejárata előtt, a Mártírok út 63, számú
háznál ( 22,11 km)
földúton jobbra térve egy villanyvezeték kereszteződésnél magas parton a
téglagyári SZÁRÍTÓ SZÍN VÉGÉBEN TALÁLJUK 5. SZÁMÚ ELLENŐRZŐ PONTUNKAT
(22,36 km)
…..
A földúton haladunk
tovább kiserdőn (22,70
km) keresztül északkeletnek a halastó déli szélén
vezető földútig, innen keveset jobbra érjük el a halastóhoz vezető utat (23,41 km). A tó
partján gyalogolunk a Tógazda házától az
északi széléig, itt kimegyünk a forgalmas műútra és azon 100 méter a legközelebbi
földút kereszteződésig (25,07 km). Balra,
északnyugatra földúton folytatjuk utunkat, Martfű Kövér major GSM acél
torony irányában műútra érkezünk (27,00 km). Kis csatorna keresztezése után a
parton keveset jobbra megyünk és balról az eső utcába fordulunk. A Landler Jenő
utca végén a Szolnoki úton keveset jobbra tartunk , de szinte azonnal balra a
Kemping felé megyünk tovább. A TISZA PARTON VAN 6. SZÁMÚ ELLENŐRZŐ PONTUNK (28,21 km)…
A parton jobbra
fordulunk, kelet felé a Horgász tanyáig
megyünk (28,77 km),
jobbra az Ifjúság úton a Fürdő és a
Sporttelep kerítése mellet érjük el a főutat, a túloldalon balra megyünk
a COOP ABC áruházig, ahonnan jobbra csak egy ugrás az ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
LEVŐ CÉL (29,58 km)…
A célba érkezők zsíros
kenyeret, üdítőt, teljesítményüket igazoló oklevelet kapnak.
Más településről érkezők hazautazását menetrendszerű
autóbusszal a Céltól 600 méterre levő Piactér autóbusz váróterem megállóból javasoljuk, vonattal utazok 1200 méter gyaloglással
érik el a vasútállomást.